Megjelent! Szabó Dániel: Pázsint

2021-08-19 20:40:57

megosztás

Szabó Dániel szóló albuma sok ismert népzenész közreműködésével, feltűnik többek között Paár Julianna és Kacsó Hanga énekesnő, Salamon Soma, Nyitrai Tamás, Mihó Attila, Bede Péter és még sokan mások.

 Népzene Székelyföldről és a Felső-Maros mentéről

"Hosszú évek óta formálódott már bennem ennek a korongnak a zenei anyaga. A székelyföldi muzsika még székesfehérvári tanulóéveim során magával ragadott, majd a vajdaszentiványi tánc-és zenetáborokban ért élményeim, és a helyi muzsikusokkal való személyes találkozásaim mind arra ösztönöztek, hogy a későbbiekben – zeneakadémiai éveim alatt, valamint MMA-ösztöndíjasként is – mélyebben kutassam ezt a páratlanul egyedülálló zenei világot.


Az első nagy népzenekutató nemzedék, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László és kortársaik a 20. század legelején szinte kizárólag a Székelyföldön gyűjtöttek. Az itteni archaikus dallamanyag tanulmányozása mérföldkőnek bizonyult a tudományos kutatás terén, és nagyban hozzájárult a magyar zene megreformálásához is. Úgy vélem azonban, hogy a táncházmozgalom kibontakozása óta a székely népzene háttérbe szorult. Nem titkolt szándékom tehát, hogy felfedjem ennek a területnek népzenei sokszínűségét és azt kiváló zenésztársaimmal együtt, hiteles formában tárjam a zenekedvelő közönség elé." (Szabó Dániel)

Az új album CD formájában megvásárolható a Fonó webboltjában itt >>

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
RENDBEN

Szabályzat