Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozója

2013-05-13 15:08:41

megosztás

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóját, Magyarország egyik legszebb és legnagyobb rózsakertjében május 31. és június 2. között.

Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozója
május 31-június 2., Budatétény-Rozárium

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóját, Magyarország egyik legszebb és legnagyobb rózsakertjében! A minőségi borok és borászok (a határon túlról is érkeznek) mellett, a színpadon koncertekkel is várják az érdeklődőket.

Budafok az 1900-as évek elején a Monarchia borkereskedelmi központja volt. A Kárpát-medence borainak, több mint 70 %-a megfordult a helyi pincékben. Adottsága kiváló lehetőséget adott pincerendszerek építésére, a Duna és a vasútvonal egyszerűvé tette a közlekedést, az adók pedig kedvezőbbek voltak, mint a fővárosban – Budafok ugyanis akkor még önálló település volt.

A Találkozó helyszíne a csodálatos Budatétényi Rozárium, mely ilyenkor már teljes díszében pompázik. A rózsakertben, a kiültetett fajták száma jelenleg 1200, ez mintegy 7000 tő rózsát jelent. Ez a kert Magyarország legnagyobb rozáriuma, és nem kell szégyenkeznie akkor sem, ha Európa többi gyűjteményes kertjével hasonlítjuk össze.

A hazai pincészetek mellett, évről-évre nő a résztvevő határon túli borászok száma is. A szervezők eddig kevéssé ismert, de minőségi borokat előállító pincészeteket is meghívnak, lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásukra.

Meghívott borászok:
AZ Nektár Pince - Tokaj-hegyalja
Balla Géza Pincészete - Arad-hegyalja - Ménes
Berecz Stephanie - Tokaj-hegyalja
Bott Frigyes - Felvidék
Debreczeni Szőlőbirtok - Etyek-Buda
DiBonis - Szabadka
Dúzsi Tamás - Szekszárd
Ferenczi Szőlőbirtok - Szekszárd
Garamvári Szőlőbirtok - Balatonlelle
Kasnyik Családi Pincészet - Felvidék
Légli Ottó - Balatonboglár
Maurer Oszkár - Szerémség
Mátyás Pince - Kisújfalu
Nagy-Sagmeister Pince - Szerémség
Simon József - Eger
Skrabski Borászat - Balatonfelvidék
Srtekov 1075 - Felvidék
Tiffán Ede és Zsolt pincészete - Villány
Vindulo – Szerémség

A borok mellett fontos szerepe van a zenének is. Idén a zenei programot a Budai Fonó Zeneház állította össze.

RÉSZLETES PROGRAM

Május 31., péntek - Nyitó este
18.00 - Vendégváró
19:00: - A Budafolk Band koncertje, melyen bemutatják a fesztivál „himnuszát”
21:00: - Ferenczi György & a Rackajam / Nagyszínpad
23:00: - Folkkocsma a Budafolk Band közreműködésével

Június 1., szombat - Fókuszban a Délvidék!
15:00 - Kézműves foglalkozás gyerekeknek a Hagyományok Háza közreműködésével - folyamatosan
15:00 - Csurgó zenekar gyerek koncertje
16:00 - Babtársulat: Fenevadak az utcán
17:00 - Makám zenekar koncertje
18.00 - 40 éves Muzsikás együttes nagy népzenei koncertje
19.30 - Bordalok: muzsikál a Szökős együttes Délvidékről
20:30 - A magyar hegedűzene három határon túli géniusza: Lajkó Félix és zenekara (Szabadka), Közreműködik: Lakatos Róbert (Felvidék), Pál István „Szalonna” (Kárpátalja) közös koncertje
22:00 - Folkkocsma – muzsikál a Dűvő zenekar

Június 2., vasárnap – Népzene felsőfokon!
14:00 - Kézműves foglalkozás gyerekeknek a Hagyományok Háza közreműködésével - folyamatosan
14:00 - Kulináris hungarikumok, vendégváró
14:30 - Boka Gábor utcaszínháza: János Vitéz
15:30 - Herczku Ágnes & Nikola Parov Quintet koncertje
16:30 - Borban az igazság - Folk Embassy Népzenei Nagykövetség
17:30 - Apák és fiúk: Ádám István emlékzenekar (ifj. Csoóri Sándor és fiai)
18:30 - Szalonna és bandája játszik
19:30 - A 25 éves Csík Zenekar jubileumi koncertje
22:00 - Örömzene az est fellépőivel

További részletek: www.karpatmedencei.hu

Jegyek kaphatók itt.

A Campona épületében működő Tropicarium 15% kedvezményt ad a belépőjegyek áráből péntektől vasárnapig a fesztivál karszalagját viselő vendégeknek!

 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
RENDBEN

Szabályzat