Magyar Örökség díjat kap a Fonó

2013-12-16 10:31:07

megosztás

A díjat 2013. december 21-én adják át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.A Fonó nevében az alapító, Lukács József és a Fonó ügyvezető igazgatója, Horváth László veszik át a díjat.

Magyar Örökség díjat kap a Fonó

A díjat 2013. december 21-én adják át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

A Fonó nevében az alapító, Lukács József és a Fonó ügyvezető igazgatója, Horváth László veszik át a Magyar Örökség díjat, amelyet a Fonó “Népművészeti és Hagyományőrző tevékenységéért” kap. A díjátadón a Fonó tevékenységét méltatja: Birinyi József hangszeres előadóművész, néprajz- és népzenekutató, a Hungarikum Szövetség elnöke.

A Magyar Örökség díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság "Láthatatlan Szellemi Múzeumát". A Magyar Örökség díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik: állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága kizárólag az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében.

Az jelenlegi díjazottak névsora megtekinthető a következő honlapon:

www.magyarorokseg.hu

 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
RENDBEN

Szabályzat