Primissima lett a Fonó

2015-12-07 11:48:24

megosztás

Népművészet és Közművelődés kategóriában kapta az elismerést a húszéves zeneház.

A díjat Horváth László igazgató vette át 2015. dec. 4-én a Müpában megrendezett Prima Primissima gálán. Az átvételkor az igazgató köszönetet mondott Lukács József alapító-tulajdonosnak, aki az elmúlt húsz évben mindvégig éltette a Fonót, őrizte annak szellemiségét, teszi ezt jelenleg is. Szintén köszönetet mondott Zettwitz Ilonának és Zettwitz Sándornak, akik támogatóként szintén kitartottak a Fonó mellett. Emlékezetett, hogy a kultúra nem tud meglenni mecénások nélkül, egyben köszönetet mondott Csányi Sándornak és alapítványának is. Végezetül bejelentette, hogy a díjat a Fonó osztott díjként éli meg ifj. Csoóri Sándorral, aki szintén a Népművészet és Közművelődés kategória jelöltje volt Levente Péter és Döbrentei iIdikó mellett. Csoóri Sándor mint a táncházmozgalom egyik kiemelkedő személyisége, a Muzsikás együttes alapító tagja átdolgozásaival, zenei munkásságával meghatározó volt Lukács József számára a Fonó megalapításában. Éppen ezért a Fonó elismerését megosztjuk vele is, mint a népzene és a táncházmozgalom egy olyan kiemelkedő személyiségével, aki nélkül talán a Fonó sem jöhetett volna létre. Köszönjük a díjat a Kuratóriumnak, a Támogatóknak, Művészeinknek, akik évről évre megtöltik tartalommal a zeneházat és a lemezeinket, és Közönségünknek, akik kitartanak mellettünk. 

 

Gratulálunk mindazoknak a Primának és Primissimáknak, akik pénteken este szintén megkapták az elimerést!

 

"A Fonó Budai Zeneház 1995-ben nyílt meg Lukács József magánalapításában, és az elmúlt 20 év alatt mindvégig megőrizte eredeti küldetését: a közös gyökereinkből táplálkozó magyar és határon túli népzenének és néptáncnak, emellett az (etno)jazz és világzenei irányzatoknak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget a hagyományok és az értékteremtés mentén. Egyszerre koncert- és próbahelyszín, több rendszeres táncház otthona, valamint lemezkiadó és fesztiválok - köztük a Budapest Folk Fest és a Héttorony Fesztivál - szervezője. Táncházaikat rendszeresen több százan látogatják. Fennállásuk két évtizedében vendégül látták a Kárpát-medence összes adatközlőjét a Rábaköztől Moldváig. Itt zajlott az elmúlt időszak legnagyobb - Európában egyedülálló - népzenei gyűjtése, az Utolsó Óra, a Hagyományok Házával közösen, amelyből a zeneház 50 lemezből álló sorozatot adott ki. 1997 és 2001 között majd 2014-ben közel másfélezer órányi népzenét rögzítettek a Fonó stúdiójában a magyar nyelvterület minden részéről. Az alapítás óta több mint 200 lemezt jelentettek meg. 2013 óta minden évben szerepelnek a Womex Top Label listáján a világ legjobb 20 világzenei kiadója között, egyetlen magyarként." - idézet a Prima Primissima kuratóriumának méltatásából. 

 

A Prima Primissima díjat 2013-tól az OTP Bank gondozza és finanszírozza, a pénzintézet mellé a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Villamos Művek Zrt., az FHB Bank, a Docler Holding és a KAVOSZ Zrt. csatlakozott társalapítóként.

 

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: ünnepelni jöttek össze azokat a művészeket, tudósokat, sportolókat, nevelőket, akik hosszú évek alatt kiváló teljesítményt nyújtottak és egyedülálló alkotásokat hoztak létre. A díjat immár a tizenharmadik alkalommal adják át - emlékeztetett, hozzátéve: alapítása óta a Prima Primissima az egyik legnagyobb presztízsű elismeréssé vált, miközben megmaradtak eredeti céljai, miszerint a díjazás alapja kizárólag a teljesítmény, és odaítélése mentes minden politikai befolyásolástól.

 

Csányi Sándor elmondása szerint a gazdaság képviselői részéről köszönettel tartoznak azoknak, akik sokszor áldatlan körülmények között hoznak létre színvonalas alkotásokat, nevelik a gyermekeket, érnek tudományos és sportsikereket, gyarapítva ezzel Magyarország szellemi vagyonát.

 

"Egy ország ereje nem vagy nem elsősorban csak az anyagi javakban testesül meg (...), az a nép, amely nem támogatja, nem tiszteli kultúráját, hosszú távon eltűnésre van ítélve"
- hangsúlyozta a kuratórium elnöke, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a Prima Primissima díj átadója talán az egyetlen olyan alkalom, amikor a szellemi és a gazdasági élet legkiválóbb képviselői nagy számban találkoznak.

 

A Prima Primissima díj tíz kategóriájának díjazottjai:

 

Kodolányi Gyula költő, műfordító, esszéista, irodalomtörténész (magyar irodalom kategóriában)

a Fonó Budai Zeneház (népművészet és közművelődés)

Kovács János karmester (zeneművészet)

Vojnich Erzsébet festőművész,(képzőművészet)

Csapó Benő egyetemi tanár (oktatás és köznevelés)

Keleti Ágnes olimpiai bajnok magyar tornász (sport)

Benczúr László építész (építészet és építőművészet)

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, (tudomány)

Hajdú B. István sportújságíró (sajtó)

Sándor Pál rendező, producer, forgatókönyvíró (színház és filmművészet)

A közönségdíjat a Budapest Klezmer Band kapta.

Szerettettel gratulálunk mindannyiuknak!

 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
RENDBEN

Szabályzat